Tuti Gmail tuning

Írta: Tibi
Dátum: 2010. November 22.

A Gmailt legegyszerűbben a Google Labs-on keresztül lehet tuningolni, és bár rengetegen használják és szeretik, sokan nem foglalkoznak ezzel a szolgáltatással. Ezen szeretnénk most segíteni.

A Google Labs szolgáltatásai a  Gmail Beállítások között található meg, illetve egy kis lombik ikon mögé  elrejtve.

Google Labs

Érdemes nézegetni ezeket a kis „kiegészítőket”, hiszen sok hasznos (néha haszontalan, de jópofa) különlegességgel dobhatjuk fel online levelezőnket. Lássuk a kedvenc GLabs kiegészítőket!

Offline Gmail


A Gmail levelek offline olvasása roppant hasznos szolgáltatás, ám ha nem kapcsoljuk be a Labs-ban, akkor semmilyen más módon nem elérhető. Igaz még csak béta verzió, de nagyon jól működik. Az eljárás nagyon egyszerű: letöltünk egy apró kiegészítőt, majd egy kattintással „letöltjük” a gépünkre a leveleinket.

Gmail offline

Ha ezzel megvagyunk, már nincs is szükség kapcsolatra, bárhol és bármikor nézhetjük a legutóbb letöltött leveleket. Ez főleg akkor hasznos, ha mondjuk utazunk vagy nyaralunk, és csak pár percre tudjuk használni valahol a netet, mert például drága vagy túl lassú; ellenben napi több száz levelet kell elolvasnunk. Válaszolni is tudunk – persze elküldve csak akkor lesz a válasz, ha legközelebb megint rajta leszünk a hálózaton. 

Jelek

Igaz, alapállapotban is használhatunk kis csillagokat leveleink megjelöléséhez, azonban könnyen előfordulhat, hogy ennyi nem elég. Sok levél között könnyű elveszíteni a fonalat, még akkor is, ha külön címkét (label) állítunk be témák szerint. Szerencsére a „További jelek” nevű Labs szolgáltatást bekapcsolva immár többféle ikonnal is megbélyegezhetjük bejövő- és kimenő üzeneteinket.

Ez nem csak a vizuális keresésben segít, hiszen a jelekre kereshetünk is. A levelező „beállítások” oldalán kedvünkre húzogathatjuk a jeleket az egérrel, a „használatban”, és a „nincs használatban” szekció között. A használatban levők ezután sorrendben megjelennek, ha az e-mail melletti ki csillagra kattintunk.
Ha úgy érezzük túl sok van belőlük, akkor húzzunk át párat a „nincs használatban” szekcióba, és vica versa. A jelekre keresni a „has” kapcsolóval tudunk, ha tudjuk a jel nevét: ezt azonban egyszerűen kideríthetjük, csak vigyük fölé az egeret, és megjelenik a neve. Ha tehát a vörös csillaggal megjelölt levelek között akarunk keresni, csak írjuk be: „"has:red-star".


Gmail jelek
 

Sablonok

Egyszerű, de nagyszerű kis funkció: előre megírhatunk pár sablon levelet, és ezeket egy kattintással elküldhetjük vagy reply-zhetjük. Megírt sablonjaink a bal oldalon fognak megjelenni, így tényleg csak egy klikk, és máris mehet a válasz.


Gmail sablonok

Elfelejtett melléklet figyelmeztető

Ugye hányszor fordult már elő veled, hogy a szóban forgó mellékletet elfelejtetted csatolni, így kénytelen voltál még egy levelet írni, miszerint: „hoppá! Lemaradt a csatolmány, itt küldöm”. Pedig milyen ciki is ez…

Szerencsére ez a kis Labs szolgáltatás segít. Csak kapcsoljuk be, és ha látja, hogy leveleinkben mellékletről, attachement-ről, „csatolt dokumentum” vagy hasonló dolgokról esik szó, ám a levél elküldésekor nem lát csatolmányt, akkor udvariasan megkérdezi, hogy esetleg nem felejtettünk el valamit?

Több postaláda


Az elnevezés megtévesztő lehet, hiszen nem fogunk több postafiókot látni, ellenben postaládánkat többféle szempont szerint szűrve, újabb „nézeteket” hozhatunk létre. Értelemszerűen ennek akkor van értelme, ha használunk valamilyen szűrést/címkét.

Gmail postaláda

Így megtehetjük például, hogy külön inbox-ban látjuk a munkahelyi és a magán leveleket (már ha van hozzájuk szűrő vagy jelölés), de azt is megtehetjük, hogy egy külön ablakban figyelemmel kísérjük az elküldött leveleket, vagy bármi mást.

Naptár a levelezőben


A naptár és a teendők a legjobb helyen a levelezőben vannak. Szerencsére ilyet nem csak az Outlook tud, hanem a Gmail is. A naptár Labs funkció bekapcsolásával egy egyszerű kis naptárat kapunk a bal oldali menüben, ahová eseményeket vagy teendőket is írhatunk.
Gmail naptár

A funkció tulajdonképpen a hagyományos Google naptárat használja, így természetesen szinkronizálva is lesz a kettő: amit a naptárba beírunk, az megjelenik a levelezőben is, és fordítva.

További mókás és hasznos Google Labs szolgáltatások (nem csak a levelezőhöz) itt találhatóak.

Tetszik a bejegyzés?

Oszd meg:

Kapcsolódó bejegyzések

Hozzászólások
Még nincs írva hozzászólás. Legyél Te az első!

Szólj hozzá Te is!

Neved *:
E-mail címed *:
Weboldalad:
Hozzászólás szövege *:
Értesítést kérek, ha új hozzászólás, vagy válasz érkezik
Legnépszerűbb bejegyzések
Korábbi bejegyzések
Ne maradj le semmiről!
Ha a lenti mezőbe megadod az email címed, akkor értesítünk a friss bejegyzésekről, így tényleg semmiről nem maradsz le!
Gyorsítási tippek
e-Magazin olvasóinknak hasznos számítástechnikai tippeket és speciális akciós ajánlatokat küldünk havonta 1-2 alkalommal, amelyet semmilyen más formában nem közlünk.